MENÜ

dobostorta

Eredeti recept:

Hozzávalók:

Tészta:

  • 6 tojás,
  • 12 dkg porcukor,
  • 10 dkg liszt,
  • 3,5 dkg olvasztott vaj

Krém:

  • 12 dkg kristálycukor,
  • 15 dkg vaj,
  • 4 dkg kakaó,
  • 10 dkg vaníliás cukor,
  • 1 evőkanál rum

Karamellbevonat:

  • 15 dkg cukor,
  • 1 kávéskanál citromlé

A piskóta elkészítése:

A tojásokat kettéválasztjuk. A fehérjét fele rész cukorral kemény habbá verjük, a maradék cukorral habosra kavarjuk a sárgáját. A fehérjét a sárgájába óvatosan belekeverjük és óvatosan hozzáadjuk a lisztet és a megolvasztott vajat. Olajozott, lisztezett sütőlemezre hat darab egyforma méretű, vékony, kerek lapot kenünk. 180 C°-on sütjük.

A krém elkészítése:

A cukrot 0,5 dl vízzel felfőzzük, majd langyosra hűtjük. A vajat a kakaóval simára keverjük és a langyos cukorszirupot fokozatosan belekeverjük, majd jól kihűtjük. A már lehűlt krémbe végül beletesszük a rumot és a vaníliás cukrot.

A karamellbevonat elkészítése:

A cukrot a citromlével egy edényben, állandó keverés mellett addig melegítjük, amíg karamellizálódik. Ekkor az egyik lapra ráöntjük a karamellt, és gyorsan elsimítjuk egy megvajazott pengéjű késsel, mert hamar megszilárdul.
Az öt lapot megkenjük a krémmel, a hatodik lapot bevonjuk karamellizált cukorral. Ha elsimítottuk a karamellt, akkor vágjuk egyenlő szeletekre és a tésztalappal együtt helyezzük rá a kész tortára.
Oldalát megszórhatjuk darált dióval vagy mandulapelyhekkel.
Asztali nézet